2018. szeptember 23., vasárnap

Káposztával töltött paprika



Két eső között (2018. szept. 1.)elrohantunk a metróba. Amiért mentem az egyik sem volt, így vettem almapaprikát, paprikát és 2,5 kg-nyi káposztát.

Mai terv így változott és káposztával töltött paprika készült. De holnap a két eső között (már, ha lesz olyan), káposztáért még át kell ugranom, mert kevés lett.

Mikor haza felé sétáltunk, mondtam Viktóriának, hogy kapaszkodj, mert sebes módra váltom a kerekesszékedet és repülünk hazáig, mert jön a vihar. Már dörgött és erőteljes iramban jöttek a felhők. Sikerült hazaérnünk.

Mire kipakoltam a hátizsákból, már le is szakadt az ég.


Üvegenként (7,2 dl):

  • ½ tk egész bors
  • 1 tk mustármag
  • ½ tk koriandermag
  • ½ tk egész kömény
  • kis darabka babérlevél

Káposztához: kg-onként 2 dkg só és ízlés szerint őrölt bors, őrölt kömény. Min. 3 órát állni hagyjuk és közben többször átkeverjük, hogy a só mindenhol jól átjárja, és levet eresszen a káposzta.

Elkészítés:
Ezalatt az almapaprikákat kicsumáztam, megmostam, hagytam leszáradni.
Megtöltöttem a paprikákat jó szorosan a kinyomkodott káposztával, és az előkészített üvegekbe raktam, amilyen szorosan csak lehetett. Felöntöttem az alaplével, zártam az üvegeket, majd beleraktam a befőzőautomatába.

Savanyúság alaplé

Hozzávalók:

  • 10 bögre víz
  • 1,5 bögre 10%-os ecet
  • 2 bögre cukor
  • 10 dkg jód mentes só

Elkészítés:
A hozzávalókat hidegen összekeverjük és kész is van.

Befőzőautomatában 85 fokon 25 percig dunsztolom.

4 megjegyzés:

  1. Üdv!
    Kérdésem az automatát elő kel-e melegíteni, vagy belerakom a cuccost és akkor kapcsolom Pl. 85/25

    VálaszTörlés
  2. Nem kell előmelegíteni. Berakom az üvegeket, beállítom az automatát 85 fokra, 25 percre és végzi a dolgát. Mikor kikapcsol, kiszedem a paprikákat és a pulton, vagy a polcon kihűlnek.

    VálaszTörlés
  3. Nem puhul meg a paprika a hokezelestol?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem, nem puhul meg semmilyen savanyúság a befőzőautomatában. A leírás alapján minden tökéletes lesz.
      Káposzta is, paprika is roppanós marad.

      Törlés