A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lekvárzselésítő. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lekvárzselésítő. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. szeptember 8., szerda

Görögdinnyelekvár

 

Biztos vagyok benne, hogy sokan jártak már úgy, hogy megvették a dinnyét és annak ellenére, hogy szép piros volt, az íze nem volt az igazi, nem volt édes. Az ilyen dinnyéből sok mindent lehet készíteni, nem kell kidobni semmiképpen sem. A blogon találsz pár dinnyés receptet már.

Most lekvárt készítettem a dinnyéből.

Hozzávalók:

  • görögdinnye
  • cukor
  • citromlé és 
  • dzsemfix

Elkészítés:




A dinnyének a piros húsát kiszedtem, majd lassú présen kipréseltem. 



Az így keletkezett dinnyelevet a fazékba öntöttem, megmértem. Nekem ez most 1200 gramm lett. 





Kimértem 350 gramm cukrot, amihez 2 csomag dzsemfixet kevertem (3:1). Hozzáadtam a dinnyeléhez és elkezdtem főzni. Mikor jól zubogott, a keletkező habot teaszűrővel leszedtem, és 5 percig zubogva forraltam a lekvárt.





Közben 2 db citromot kifacsartam. Ezt a főzés végén kevertem a lekvárba. 




Citromlét nem főzzük soha, mindig akkor kerül a lekvárokba, amikor kész vagyunk és már kikapcsoltok alatta a hőforrást, vagy levettük a lapról.




Kisebb üvegekbe töltöttem a dinnyelekvárt. Minden üveget azonnal lezárunk és fejre állítunk legalább 5 percre.






Visszaforgatás után címkézhetjük és mehet is a polcra.





A dinnyehéj felhasználásához fent van a blogon pár recept!

Nálam most dulcsáca fog készülni belőle.

 

2020. július 1., szerda

Málnalekvár egy kis ezzel, egy kis azzal




Kimentem leszedni a málnát, és ha már kint voltam, hozzátettem a Tayberryt (szedermálna), és megnéztem, hogy mi újság az ősszel telepített ribizli fácskákkal. Van fekete, piros és rózsaszín ribizli. 



Mindegyiken volt egy kevéske mutatóba, és már érettek voltak, így azok is a vödörbe kerültek.

Így egy kis vödörke vegyes gyümölccsel tértem vissza a házba, a konyhába.
A ribizliket leszemeztem és megmostam, lecsepegtettem és a már fazékba öntött málnához, tayberryhez tettem.





Egyet rottyantottam a gyümölcsökön, 










majd turmixoltam. 






Ezután a leves szűrőn átpasszíroztam, 






hogy a sok-sok apró mag ne kerüljön most bele a lekvárba.







Mikor végeztem a passzírozással, a kész pépet lemértem. 760 g lett most.








Ehhez tettem 20 dkg cukrot és 1 cs 4:1 dzsemfixet.






Forrástól számítva 3 percig zubogva főztem, majd üvegekbe töltöttem a kész lekvárt. 

Minden üveget azonnal kell zárni és fejre állítani 5-10 percre, majd mehetnek a helyükre.

2019. augusztus 29., csütörtök

Kedvencünk a málna





Úgy hozta az élet, hogy gyönyörű szép termelői málnához jutottam, jó áron.


10 kg málnát vettem és a délutáni programom ennek a feldolgozása volt.
A málna kényes portéka, így nem lehet tartigálni, hogy majd ekkor vagy akkor feldolgozzuk. Akkor kell azonnal, mikor hazaviszi az ember.  Így hát neki is láttam, amint hazaértünk. Első körben előszedtem a már eldobozolt Weninger ivólékészítőt.



Tehát a Weningerrel ivólé készült, pontosabban ivólé és szörp, olyan bolti állagúra hasonlító, de mégsem pont olyan. Eleve nem tartalmaz a házi tartósítót, állomány javítót, színezéket, stb., na meg nem is annyira édes, ragadós.

Weninger ivólé/szörp
Kimértem 6 kg málnát, amit az ivólékészítő kosarába tettem.
Az automatába öntöttem 10 l vizet. Felhelyeztem a lékészítőt a gépre.
Beállítottam „Entsaften”- re és 60 percre. Elvileg a táblázat szerint a málnának 30 perc kell, de én majdnem mindig és minden gyümölcsnél megduplázom ezeket az időket.

Közben, amíg a gép dolgozott folytattam a munkát a maradék 4 kg - al

Következő, ami készült a málnából 3 adag krémleves-alap.


Hozzávalók 1 adaghoz:
  • 350 g málna
  • 2 mk vaníliás cukor
  • 3 ek nádcukor
  • 1 csipetnyi só
  • 2 dl víz
  • 2 csepp citromaroma

Elkészítés:
A hozzávalókat a Magtej és leves készítő gépbe tettem, természetesen adagonként, nem egyszerre a 3 adagot, mert az nem fér bele. Leves programot kapcsoltam.



Mikor elkészültek az adagok, megkóstoltam, hogy szükséges-e utóízesíteni, de nekem megfelelt így az íze, tehát nem kellett hozzá pluszban cukor sem.
A leves alapot üvegekbe töltöttem, majd ELLA kuktában kézi beállításon 2 perc alatt kidunsztoltam.



Mivel még jócskán volt mit tennem, mikor lejárt a kukta, kikapcsoltam és hagytam, had pihenjen.

Jöhet a következő móka.

A maradék málnát lassú préssel dolgoztam fel.
Ebből szintén ivólé és szörp készült.



Lassú préssel rostos levet tudunk készíteni. Hála a lassú présemnek a málnát könnyedén vitte, egyszer sem kellett szétszednem, tisztítani, nem tömődött el a magoktól. Sajnos nem minden prés alkalmas az apró magvasok préselésére.



Mikor kinyertem az összes levet, kimértem 1 litert. Ebből lett a rostos ivólé, amihez adtam 9 dl vizet és 10 ek cukrot. Elkevergettem, majd üvegekbe töltöttem, amiket koronazárral zártam le.



A szörphöz Koronás szirupcukrot használtam A szirupcukrot 8 dl vízben feloldottam, melegítve a tűzhelyen. Mikor elolvadt a cukor, hozzáadtam a kinyert málnalevet és jól összemelegítettem. A keletkező habot leszedtem, majd üvegekbe került a szörp.

Időközben lejárt az ivólékészítő is, tehát a munka nem állhatott meg egy percre sem.



Az ivólé készítőről leemeltem a kosarat, a gyümölccsel és kicsit félretettem, a befőzőautomata tetejébe. Így a benne maradt lé össze tudott gyűlni még a tetőben.

Egy nagy fazékba leeresztettem a kinyert gyümölcslevet.

Kimértem 2,5 litert belőle. Tettem hozzá 6 ek cukrot, kevergettem oldódásig, majd üvegekbe töltöttem, amiket szintén koronazárral zártam le. Szépen sorakoztak már a tele üvegek.

A megmaradt léhez szintén Koronás szirupcukrot oldottam fel 9 dl vízben, majd ehhez is hozzáöntöttem a levet, kicsit együtt melegítettem, amíg kidobta a habot, amit leszedegettem. Üvegbe töltöttem ezt a szörpöt is.

A befőző automatának az aljába visszatettem a rácsot, majd beleraktam a megtöltött üvegeket, szörpöket és az ivóleveket. Na persze nem fért bele mind, így a rostos ivólé még várakozott kicsit a pulton.



80 fokon 20 percig dunsztoltam. Mikor lejárt a gép kiszedtem, és beraktam a rostos leveket szintén 80 fokra és 20 percre.

Amíg az első adagot dunsztolta a gép, neki álltam az ivólé készítésnél megmaradt gyümölcs feldolgozásának.

Van nekem egy jó kis passzírozóm, kézi, amit bevetettem most. Átpasszíroztam a málnát, megszabadítva az apró magoktól. Utólag gondolva gyorsabb lett volna a lassú présen átnyomatni, de mindegy, majd legközelebb.

Tehát átpasszíroztam a málnát. Megmértem, és a súlyhoz igazítva adtam hozzá cukrot és egy eperhez való lekvárzselésítőt. A pép 2100 g lett, így kapott 1 kg cukrot.

Összeforraltam, forrástól 5 percig főztem, majd üvegekbe töltöttem a kész lekvárt. Minden üveget töltés után azonnal zártam, majd fejre állítottam.
Mindeközben, amíg dolgoztak a gépek, én folyamatosan mosogattam az edényeket, amik kiürültek, hogy ne álljanak nekem ott toronyban.

Délután 4 órakor álltam neki a málnának, este 8-ra már fel voltak címkézve az üvegek, rendbe raktam a konyhát is.
Nem kis futam volt, de megérte.


Tehát, a 10 kg málna végeredményei:
  • 2,75 l ivólé – Weningerrel
  • 2 l ivólé – Lassú préssel
  • 3,6 l szörp – Weningerrel
  • 2,5 l szörp – Lassú préssel
  • 1,2 l Krémleves-alap
  • 2,35 l lekvár, az ivólé készítőnél maradt málnából
  • + a félretett málna a habhoz 
Nem minden mozzanatról készült most fotó, de remélem így is érthető a leírás.

Málnahab




2019. július 12., péntek

Málnás kajszi lekvár



Hozzávalók:
  • 55 dkg málna
  • sárgabarack
  • 35 dkg cukor
  • 1 cs Dr. Oetker Dzsemfix sárgabarackhoz

Elkészítés:
A málnát lassú présen áteresztem, így a magja nem kerül a lekvárba.
Annyi sárgabarackra lesz szükségem, hogy a kész pép súlya 1250 g legyen. A sárgabarackot is a lassú préssel „passzírozom” át.
Összekeverem a két gyümölcspépet, lábasba teszem.



A cukorhoz keverem a dzsemfixet és beleöntöm a pépbe. Elkeverem, tűzre teszem és forralom. Forrástól számítva magas fokozaton 3 percig forralom, majd tisztára mosott üvegekbe teszem a kész lekvárt. Azonnal zárom és fejre állítom az üvegeket. Így hagyom 10 percig, majd visszaforgatom.
Címkézem és készen is van a finom málnás kajszi lekvárunk.

2019. július 11., csütörtök

Fűszeres sárgabarack lekvár



Hozzávalók:
  • 3 kg sárgabarack (mag nélküli súly)
  • 70 dkg cukor
  • 2 cs Haas Fűszeres Dzsemfix

Elkészítés:
A magjától megszabadított sárgabarackot most a lassú présen áteresztettem. Jó sűrű pép lesz belőle, és csak a héja és az erősebb rostok mennek a szárazanyagos edénybe. Lényegében olyan lesz, mintha átpasszíroznánk, csak ez lényegesen gyorsabb így.



A pépet megmérjük, és ahhoz mérten tesszük a cukrot és a dzsemfixet. Nekem 2, 6 kg lett a pép.

A cukorral elkeverjük a dzsemfixet. A pépet tűzre tesszük és felforraljuk. Mikor forr, hozzáadjuk a cukros fixet.




Újraforrástól 3 percig erősen forraljuk.

Forrón, tisztára mosott üvegekbe töltjük, azonnal lezárjuk az üveget és fejre állítjuk.

10 percig hagyjuk fejre állítva, majd visszaforgatjuk, címkézzük és mehet is a helyére.

A kijövő héj és rost annyira száraz volt, hogy azt komposztáltam.

2019. július 10., szerda

Sárgabaracklekvár zselésítővel




Ma zselésítővel készült a baracklekvár. Gyors, finom a kész lekvár vagy dzsem, és ezek sem tartalmaznak tartósítószert (KNORR termékeket kivéve, mert azokban sajnos van nátrium - benzoát).

Hozzávalók:
  • 4 kg sárgabarack
  • 3 cs. Haas zselésítő szer barackhoz
  • 1,5 kg cukor

Elkészítés:
A megmosott barackot kimagozzuk, egy 6 literes nagy lábasba tesszük.



Elkezdjük a tűzhelyen melegíteni a gyümölcsöt, közepesnél kicsit magasabb fokozaton. Nekem 6 fokozat van a főzőlapomon és a 4-esen melegítettem. Addig tartjuk a közepes fokozaton, amíg jó sok levet ereszt a barack és már kissé át is főttek a szemek.



Ha már bőségesen levet eresztett és puha a barack, félrehúzzuk a tűzhelyről és botmixerrel pépesítjük.
Közben, míg előfőtt a barackunk, kimerjük a cukrot. Fél kg-hoz hozzákeverjük a zselésítő szert.



A gyümölcspépet felforraljuk. Mikor forr, hozzáadjuk az 1 kg cukrot, elkeverjük. Ezután hozzáadjuk a zselésítő szerrel kevert cukrot is, azt is jól elkeverjük.
Teljes fokozaton forrástól számítva 5 percig főzzük.



Mikor kész, tisztára mosott üvegekbe töltjük. Minden üveget azonnal lezárunk és fejre állítunk.

Az utolsó üveggel is készen vagyunk, akkor 10 percig hagyjuk a fejre állított üvegeket, vagy akár tovább is lehet.

Én például amíg elmosogattam, addig hagytam a lekvárokat fejen állni.



Majd visszaforgatom, címkézem és készen is vagyok.
Holnap újabb fajta lekvár készül a sárgabarackból.

Ma is maradt egy kis kóstoló