2019. augusztus 29., csütörtök

Kedvencünk a málna





Úgy hozta az élet, hogy gyönyörű szép termelői málnához jutottam, jó áron.


10 kg málnát vettem és a délutáni programom ennek a feldolgozása volt.
A málna kényes portéka, így nem lehet tartigálni, hogy majd ekkor vagy akkor feldolgozzuk. Akkor kell azonnal, mikor hazaviszi az ember.  Így hát neki is láttam, amint hazaértünk. Első körben előszedtem a már eldobozolt Weninger ivólékészítőt.



Tehát a Weningerrel ivólé készült, pontosabban ivólé és szörp, olyan bolti állagúra hasonlító, de mégsem pont olyan. Eleve nem tartalmaz a házi tartósítót, állomány javítót, színezéket, stb., na meg nem is annyira édes, ragadós.

Weninger ivólé/szörp
Kimértem 6 kg málnát, amit az ivólékészítő kosarába tettem.
Az automatába öntöttem 10 l vizet. Felhelyeztem a lékészítőt a gépre.
Beállítottam „Entsaften”- re és 60 percre. Elvileg a táblázat szerint a málnának 30 perc kell, de én majdnem mindig és minden gyümölcsnél megduplázom ezeket az időket.

Közben, amíg a gép dolgozott folytattam a munkát a maradék 4 kg - al

Következő, ami készült a málnából 3 adag krémleves-alap.


Hozzávalók 1 adaghoz:
  • 350 g málna
  • 2 mk vaníliás cukor
  • 3 ek nádcukor
  • 1 csipetnyi só
  • 2 dl víz
  • 2 csepp citromaroma

Elkészítés:
A hozzávalókat a Magtej és leves készítő gépbe tettem, természetesen adagonként, nem egyszerre a 3 adagot, mert az nem fér bele. Leves programot kapcsoltam.



Mikor elkészültek az adagok, megkóstoltam, hogy szükséges-e utóízesíteni, de nekem megfelelt így az íze, tehát nem kellett hozzá pluszban cukor sem.
A leves alapot üvegekbe töltöttem, majd ELLA kuktában kézi beállításon 2 perc alatt kidunsztoltam.



Mivel még jócskán volt mit tennem, mikor lejárt a kukta, kikapcsoltam és hagytam, had pihenjen.

Jöhet a következő móka.

A maradék málnát lassú préssel dolgoztam fel.
Ebből szintén ivólé és szörp készült.



Lassú préssel rostos levet tudunk készíteni. Hála a lassú présemnek a málnát könnyedén vitte, egyszer sem kellett szétszednem, tisztítani, nem tömődött el a magoktól. Sajnos nem minden prés alkalmas az apró magvasok préselésére.



Mikor kinyertem az összes levet, kimértem 1 litert. Ebből lett a rostos ivólé, amihez adtam 9 dl vizet és 10 ek cukrot. Elkevergettem, majd üvegekbe töltöttem, amiket koronazárral zártam le.



A szörphöz Koronás szirupcukrot használtam A szirupcukrot 8 dl vízben feloldottam, melegítve a tűzhelyen. Mikor elolvadt a cukor, hozzáadtam a kinyert málnalevet és jól összemelegítettem. A keletkező habot leszedtem, majd üvegekbe került a szörp.

Időközben lejárt az ivólékészítő is, tehát a munka nem állhatott meg egy percre sem.



Az ivólé készítőről leemeltem a kosarat, a gyümölccsel és kicsit félretettem, a befőzőautomata tetejébe. Így a benne maradt lé össze tudott gyűlni még a tetőben.

Egy nagy fazékba leeresztettem a kinyert gyümölcslevet.

Kimértem 2,5 litert belőle. Tettem hozzá 6 ek cukrot, kevergettem oldódásig, majd üvegekbe töltöttem, amiket szintén koronazárral zártam le. Szépen sorakoztak már a tele üvegek.

A megmaradt léhez szintén Koronás szirupcukrot oldottam fel 9 dl vízben, majd ehhez is hozzáöntöttem a levet, kicsit együtt melegítettem, amíg kidobta a habot, amit leszedegettem. Üvegbe töltöttem ezt a szörpöt is.

A befőző automatának az aljába visszatettem a rácsot, majd beleraktam a megtöltött üvegeket, szörpöket és az ivóleveket. Na persze nem fért bele mind, így a rostos ivólé még várakozott kicsit a pulton.



80 fokon 20 percig dunsztoltam. Mikor lejárt a gép kiszedtem, és beraktam a rostos leveket szintén 80 fokra és 20 percre.

Amíg az első adagot dunsztolta a gép, neki álltam az ivólé készítésnél megmaradt gyümölcs feldolgozásának.

Van nekem egy jó kis passzírozóm, kézi, amit bevetettem most. Átpasszíroztam a málnát, megszabadítva az apró magoktól. Utólag gondolva gyorsabb lett volna a lassú présen átnyomatni, de mindegy, majd legközelebb.

Tehát átpasszíroztam a málnát. Megmértem, és a súlyhoz igazítva adtam hozzá cukrot és egy eperhez való lekvárzselésítőt. A pép 2100 g lett, így kapott 1 kg cukrot.

Összeforraltam, forrástól 5 percig főztem, majd üvegekbe töltöttem a kész lekvárt. Minden üveget töltés után azonnal zártam, majd fejre állítottam.
Mindeközben, amíg dolgoztak a gépek, én folyamatosan mosogattam az edényeket, amik kiürültek, hogy ne álljanak nekem ott toronyban.

Délután 4 órakor álltam neki a málnának, este 8-ra már fel voltak címkézve az üvegek, rendbe raktam a konyhát is.
Nem kis futam volt, de megérte.


Tehát, a 10 kg málna végeredményei:
  • 2,75 l ivólé – Weningerrel
  • 2 l ivólé – Lassú préssel
  • 3,6 l szörp – Weningerrel
  • 2,5 l szörp – Lassú préssel
  • 1,2 l Krémleves-alap
  • 2,35 l lekvár, az ivólé készítőnél maradt málnából
  • + a félretett málna a habhoz 
Nem minden mozzanatról készült most fotó, de remélem így is érthető a leírás.

Málnahab




2019. augusztus 20., kedd

Krémleves alapok télire




Almakrémleves alap
Hozzávalók:
  • 425 g tisztított alma
  • 4 ek cukor
  • csipet só
  • őrölt fahéj
  • őrölt szegfűszeg
  • 0,3 l víz vagy amennyi épp csak ellepi
  • 1-1 csipet narancs és citromhéj

Elkészítés:
A tisztított darabolt almát beleöntöm a leves készítőbe.
Ráteszem a fűszereket és a vizet. Lezárom az edényt és leves programot kapcsolok. Mivel ez a gép turmixol is, így nem kell elővenni a pépesítéshez a botmixert.







Mikor kész az alapunk, kis üvegekbe adagoljuk és Ella kuktában 








kézi beállításon 2 percig dunsztoljuk. A program végén kikapcsoljuk Ellát és hagyjuk kihűlni a leves alapunkat a kuktában. Ez eltarthat akár egy napig is.










Ezután kiszedjük, címkézzük és mehetnek a polcra.
Télen mikor megkívánjuk, akkor tejszínnel kevert pudingporral krémesre főzzük. Tehetünk bele friss almadarabokat vagy almabefőttet.

Ezt az alapot készíthetjük a lepotyogott almából, természetesen a hibás részek eltávolítása után. Én is abból készítettem.

Szilva krémleves alap



Hozzávalók:
  • 400 g szilva tisztítva
  • 4 ek cukor
  • csipet só
  • őrölt fahéj
  • őrölt szegfűszeg
  • 0,3 l víz vagy amennyi épp csak ellepi
  • 1-1 csipet narancs és citromhéj

Elkészítés:
Megegyezik az almakrémlevesével


Ma készült alma-szilva vegyesen is!

Megjegyzés: Minden gyümölcsből készíthetünk így elő leves alapot, akár magában, akár vegyesen is. Sőt zöldségekből is!!
Fűszerezni ízlés szerint bármivel lehet. Lehet egy kis gyömbérrel, kardamommal, stb. fűszerezni. Ki, mit szeret.

Én 3 dl-es üvegekbe tettem, kettőnknek ez bőven elég, ha pedig többen leszünk, akkor kettőt bontok majd meg!

Természetesen hagyományos lábasban is elkészíthető, akkor botmixerrel kell pépesíteni. Ha pedig ELLA főzi, akkor kézi beállítás 2 perc és botmixerezés szintén.

Befőzőautomatában a gyümölcsöknek, zöldségeknek megfelelő idő kell a dunsztoláshoz. Alma esetében: 85 fok 30 perc, Ringló szilva esetében 80 fok 30 perc. Tehát ha együtt automatázzuk, akkor a magasabb értéken, tehát 85 fokon 30 percig dunsztoljuk a levesalapokat. 

Ezzel a géppel úgy is készíthetünk leveseket, hogy csak egy részét turmixolja össze. Ehhez benne kell lennie a képen látható szűrőnek. Amit a szűrő belsejébe rakunk, csak azt fogja pürésíteni, amit kívül köréje, azok megfőnek és egyben maradnak. Legközelebb készítek így is.


Én ezzel az ügyes kis géppel készítem a krémleveseket, magtejeket, stb.




2019. augusztus 19., hétfő

Kukoricakonzerv



Hozzávalók:
  • csöves tejes kukorica
  • víz
  • cukor

Elkészítés:
A tejes kukoricát a szokásos módon megfőzzük Ella kuktában Gőz - zöldség programon. Kihűtjük, majd szépen lemorzsoljuk.
A lemorzsolt kukoricát kis üvegekbe rakjuk, jól megnyomkodjuk, hogy szorosan legyenek, kitöltsék jól az üvegeket.
A vizet, sóval, cukorral felforraljuk (2 l vízhez 3 dkg só és 6 dkg cukor).
1 cső kukorica, kb. egy 370 ml-es üveget tölt meg. A forró lével öntsük tele a megtöltött kis üvegeket. Csurig tölthetjük, a felesleg majd kiforr belőlük.
Zárjuk le jó szorosan az üvegeket.


Hagyományos dunsztolás: Egy nagy fazekat, amit a dunsztolásra használunk, béleljünk ki újságpapírral vagy tiszta konyharuhával.
Állítsuk bele az üvegeket, és töltsük fel a fazekat úgy vízzel, hogy a kis üvegeket teljesen ellepje, sőt egy kicsit magasabbon legyen a víz, mint az üvegjeink.
Tegyük fel forrni, és forrástól számítva 20 percig forraljuk. Mikor kész, óvatosan öntsünk le a forró vízből, de szükség lesz még rá, tehát egy tálba öntsünk át annyit, hogy az üvegeket ki tudjuk venni. Konyharuhával vagy edényfogó kesztyűvel dolgozzunk, nehogy elégessük a kezeinket. Fordítsuk fejre az összes üveget, vissza a fazékba. Öntsük vissza az előbb leöntött forró vizet, és így hagyjuk teljesen kihűlni a kukorica konzervet.
Miután kihűltek, kiszedjük a vízből, szárazra töröljük az üvegeket és mehetnek a helyükre.

Befőzőautomatában: 100 fokon 20 perc - a többi megegyezik az előzőekben leírtakkal. A befőzőautomatába körülbelül olyan meleg vizet tegyünk, amilyenek az üvegek.

Ella kuktában: Kézi beállítás - 2 perc a többi megegyezik az előzőekben leírtakkal.A kuktába körülbelül olyan meleg vizet tegyünk, amilyenek az üvegek. Amikor a kukta lejár, kikapcsoljuk és megvárjuk, hogy nyitható legyen. Mikor kinyílik, akkor forgatjuk meg az üvegeket, majd visszazárjuk a kuktát és hagyjuk kihűlni.



2019. augusztus 18., vasárnap

Szőlőbefőtt 2.

Dunsztolás után hűlnek


Le kellett szednem ma a szőlőt, pedig a hátam közepébe sem kívántam most a szőlőszemezgetést, de muszáj volt, mert, ahogy hozzáértem a fürthöz, folytak le a szemek. Elpazarolni meg csak nem akarja az ember.



Szemezve 3100 gramm lett.

Az egyszerűbb, és gyorsabb módszert választottam. Befőtt.

Méghozzá 3 változatban:







2 üveg cukorral - üvegenként 5 ek +víz





2 üveg kókuszvirágcukor sziruppal - üvegenként 5 ek + víz 








2 üveg rizssziruppal - üvegenként 5 ek + víz











75 fokon 30 percig dunsztolódnak.

Megjegyzés: 8 illetve 9 dl-es üvegekbe került most a szőlő.

2019. augusztus 8., csütörtök

Szőlőbefőtt




Hozzávalók:
  • csemegeszőlő (kemény húsú)
  • 30 g nádcukor üvegenként
  • víz
  • 3 dl-es üvegek

Elkészítés:
A szőlőt megmossuk. lecsepegtetjük, majd leszemezzük. Óvatosan bánjunk vele, hogy szemezésnél ne repedjen fel a héja a szőlőnek. Ami felreped, ne tegyük közéje, együk meg.

Töltsük fel az üvegeket, tömörítéshez ütögessük a tenyerünkhöz az üveg alját.


Tetejére tegyük a cukrot, öntsük fel vízzel. Én ehhez tisztított vizet használok minden esetben, de természetesen jó a csapvíz is.



Lezárjuk az üvegeket, majd belerakjuk a befőzőautomatába.
80 fokon 30 percig dunsztoljuk. Mikor lejárt az automata azonnal szedjük ki a kész befőtteket.


2019. augusztus 4., vasárnap

Svéd uborka



Hozzávalók:
  • 4 kg uborka
  • 2 kg hagyma
  • 1 dl só
  • 8 dl cukor
  • 3 dl víz
  • 4 dl 10%-os ecet

Elkészítés:








Az uborkát jól megmossuk, én erre a célra egy körömkefét használok. 






A hagymát megszabadítjuk a héjától.










Az uborkát,









hagymát vékony karikára szeljük.

















Rászórjuk a sót, 










Cukor






a cukrot. 












Víz

Ecet


Ráöntjük a vizet, ecetet.  





Jól összekeverjük.
24 órát hagyjuk állni, de ha előbb elolvad a só, cukor és bőven engedett levet is, akkor 









üvegezhetjük.

Az üvegeket jól megtömjük, a lével a végén felöntjük ha szükséges.






Lezárjuk az üvegeket.




Befőzőautomatába tesszük és 85 fokon 25 percig dunsztoljuk.
Mikor lejárt az automata, azonnal kiszedjük, címkézzük és végleges helyére tesszük.