A
zselésítők pektin nevű növényi kocsonyát tartalmaznak, de tartalmazhatnak
tartósítószert is.
Ezt a
pektint magunk is elő tudjuk állítani, ráadásul olyasmiből, amit egyébként
kidobnánk.
Az alma és
a birs tartalmaz nagy mennyiségű pektint, ezeket tudjuk felhasználni. Nyugodtan
vegyük hozzá a féléretten lehullott gyümölcsöt is, mert az éretlen több pektint
tartalmaz, mint az érett.
Rakjuk egy
nagy fazékba a befőzéskor, rétes készítéskor lehámozott héjat, kivágott magházat.
Vágjuk nagyobb kockákra az éretlen almát, birset és azt is adjuk hozzá. Öntsük
fel annyi vízzel, hogy ellepje, és erős lángon főzzük 45 percig. A szétfőtt
almát szűrjük le és textilbe téve csöpögtessük fél – egy napig.
Az így
kapott levet forraljuk fel és főzzük be a felére. Hideg tányérra csepegtetve
ellenőrizzük, hogy elég sűrű-e már.
Ha a csepp
hamar megkocsonyásodik, jó is. További
forralással ugyan sűríthetjük még, de karamellizálódni kezd, és megváltozik az
íze.
Mint a
lekvárt, töltsük ki üvegekbe és zárjuk le, majd hagyjuk száraz dunsztban
kihűlni vagy 85 fokon 30 percig dunsztoljuk ki a befőző automatánkban.
Használhatjuk
alacsony pektintartalmú gyümölcsökből főzött lekvárba, tortazselének, krémek
sűrítésére.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése