2019. április 12., péntek

Sárgabarack szörp, ivólé és zselé



Az ivóléhez és a szörphöz az ivólékészítőt használtam. 

5 és fél liter lé jött ki a barackból. 

Ebből 2 liternyit vettem el ivólének, amihez 40 dkg cukrot kevertem. 

A maradékból lett a szörp, ebbe literenként 80 dkg cukor került.


Addig kevergettem mindegyiket, amíg a cukor elolvadt. 

Ezután üvegekbe töltöttem, lezártam mindet és a befőző automatában 80 fokon 20 percig dunsztoltam őket.

A zseléhez a barackot a gyümölcscentrifugán átengedtem.


600 ml léhez tettem 0,5 kg 2:1-ben befőző cukrot. 

Forrástól 1 percig főztem. 

Forrón üvegekbe mertem, azonnal lezártam és fejre állítottam 10 percre az üvegeket. 

A pici maradékos üveget direkt fejre állítva fotóztam. Olyan szilárd lett a zselé, hogy még most órák múltán is fejen van a kis üveg és áll a zselé benne, mint a cövek.

A piros pedig limonádé.


A limonádét csak úgy hirtelen ötletből automatáztam le.
A limonádéban van citrom, szeder, Tayberry, málna, sárgabarack (ki sem maradhatott volna), kevés cukor és persze víz. Ez az egyveleg akkor a legfinomabb, ha minimum 3 napot érik. Akkor lesz isteni gyümölcslimonádénk. Behűtve nagyon finom. És miért nem vigyük ezt a nyári italt el télire is???

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése