2021. szeptember 8., szerda

Görögdinnyelekvár

 

Biztos vagyok benne, hogy sokan jártak már úgy, hogy megvették a dinnyét és annak ellenére, hogy szép piros volt, az íze nem volt az igazi, nem volt édes. Az ilyen dinnyéből sok mindent lehet készíteni, nem kell kidobni semmiképpen sem. A blogon találsz pár dinnyés receptet már.

Most lekvárt készítettem a dinnyéből.

Hozzávalók:

  • görögdinnye
  • cukor
  • citromlé és 
  • dzsemfix

Elkészítés:




A dinnyének a piros húsát kiszedtem, majd lassú présen kipréseltem. 



Az így keletkezett dinnyelevet a fazékba öntöttem, megmértem. Nekem ez most 1200 gramm lett. 





Kimértem 350 gramm cukrot, amihez 2 csomag dzsemfixet kevertem (3:1). Hozzáadtam a dinnyeléhez és elkezdtem főzni. Mikor jól zubogott, a keletkező habot teaszűrővel leszedtem, és 5 percig zubogva forraltam a lekvárt.





Közben 2 db citromot kifacsartam. Ezt a főzés végén kevertem a lekvárba. 




Citromlét nem főzzük soha, mindig akkor kerül a lekvárokba, amikor kész vagyunk és már kikapcsoltok alatta a hőforrást, vagy levettük a lapról.




Kisebb üvegekbe töltöttem a dinnyelekvárt. Minden üveget azonnal lezárunk és fejre állítunk legalább 5 percre.






Visszaforgatás után címkézhetjük és mehet is a polcra.





A dinnyehéj felhasználásához fent van a blogon pár recept!

Nálam most dulcsáca fog készülni belőle.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése